..::EUROCHAMPS::..
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 Beállítás Kezdőlapnak!

Kedvencekhez

Nyomtatás

 
 
 
 
..::Juventus::..

Juventus

A klub eredményei

A klub által elért 40 belföldi cím (27 bajnokság, 9 kupagyőzelem, 4 szuperkupa győzelem) és a 11 nemzetközi cím (2 Bajnokok ligája, 1 KEK, 3 UEFA kupa, 2 Európai szuperkupa, 1 Intertotto kupa, 1 Interkontinentális kupa) közötti arányokból több rivális arra következtet, hogy a belföldi mérkőzéseken a Juventus hathatós bírói segítséget kap, ezeket az állításokat megerősíteni látszik a 2 bajnoki cím törléséhez is vezető bundabotrány.

A fentiek ellen szól, hogy a csapat nemzetközi porondon elért eredményei, ha érthető okból szerényebbek is, mint a nemzeti bajnokságban, jelentősek. A Bajnokok Ligája szereplések alapján a jelenlegi örökranglista 4., az összes jelentősebb európai kupa eredményei alapján a 3 legeredményesebb klub.

A Juventus az első a mindhárom jelentős európai kupát birtokló egyesületek jelenleg 3 tagú listáján, és az egyetlen amely ezek mellett Interkontinántális kupát is nyert. Hasonlóképpen egyedül a Juventus mondhatja el magáról, hogy az UEFA által meghirdetett összes nemzetközi kupát megnyerte. Az UEFA által rendezett nem hivatalos Vásárvárosok Kupája sorozatban a csapat többször ért el helyezést, győzni azonban nem tudott (két alkalommal is magyar csapattól szenvedett vereséget).


  Belföldi eredmények
A hivatalos olasz versenysorozatokban elért eredmények.


  Olasz bajnoki címek
A 27 érvényes és 2 törölt Serie A-ban megszerzett bajnoki címmel (scudetto) a Juventus olasz csúcstartó. A címeket a csapat a következő évadokban szerezte: 1905, 1925-26, 1930-31, 1931-32, 1932-33, 1933-34, 1934-35, 1949-50, 1951-52, 1957-58, 1959-60, 1960-61, 1966-67, 1971-72, 1972-73, 1974-75, 1976-77, 1977-78, 1980-81, 1981-82, 1983-84, 1985-86, 1994-95, 1996-97, 1997-98, 2001-02, 2002-03, 2004-05 (törölt cím), 2005-06 (törölt cím)

Az 1930-31es idénytől, 1934-35ös idényig tartó időszakban szerzett 5 bajnoki cím olasz rekordot jelent az egymás utáni évadokban szerzett bajnoki címek számát tekinte. Ezt a rekordot később a Torino Calcio beállította.

Az A.C. Milan 17, az Internazionale 15 bajnoki címmel rendelkezik.


  Olasz kupa eredmények
A csapat az olasz rekordot jelentő 9 alkalommal nyerte meg az Olasz kupát a következő években: 1937-38, 1941-42, 1958-59, 1959-60, 1964-65, 1978-79, 1982-83, 1989-90, 1994-95. A csapat az 1959.-60. és az 1994-95 kiírásban mind a bajnokságot, mind a kupát megnyerte.

Az AS Roma 7, a Fiorentina 6 kupagyőzelemmel rendelkezik.


Olasz szuperkupa eredmények
A csapat az olasz szuperkupát a 1995., 1997., 2002., és 2003. évi kiírásban, összesen 4 alkalommal nyerte meg, ebből 1995ben, a bajnoki cím és a kupagyőzelem birtokosaként. Az egyesület részt vett továbbá az olasz szuperkupa 1990., 1998., és 2005. évi kiírásában. A 4 győzelemmel, az A.C. Milan (5 győzelem) után a második legeredményesebb csapat az olasz szuperkupák 1989 óta tartó történelmében

                Himnusz

Tu sei la squadra del cuore [You are the team of the heart]
Sempre in campo undici eroi [Always on the field eleven heroes]
Vinci l'impossibile e vai [You win the impossible and you go on]
Ti seguiremo anche noi [We will follow you]

Metti un'altra stella sul petto [Put another star on the chest]
Mille mani al cielo per te insieme [A thousand hands together to the sky]
L'onda di una magica ola partira [The wave of a magical ola will start]

Notte di coppa campioni [Champions Cup night]
Notte che non finira mai [A night that will never end]
Grande l'emozione che dai [You give us great emotions]
quando tu vinci per noi [When you win for us]

Tutti allo stadio a sognare [All together at the stadium to dream]
Aspettando l'urlo di un goal insieme [Waiting together for the scream of a goal]
L'onda di una magica ola partira [The wave of a magical ola will start]

(coro) (chorus)

FORZA LA JUVE LA JUVE LA JUVE ALE [Let's go Juve, Juve, Juve]
E BIANCONERA LA BELLA SIGNORA [The Beatiful Lady is black and white]
ALE LA JUVE LA JUVE LA JUVE ALE
SOLO LA JUVE E GRANDE LA JUVE ALE [Only Juve is great]

FORZA LA JUVE LA JUVE LA JUVE ALE
E BIANCONERA LA BELLA SIGNORA
ALE LA JUVE LA JUVE LA JUVE ALE
SOLO LA JUVE E MAGICA LA JUVE ALE [Only Juve is magical]

FORZA LA JUVE LA JUVE LA JUVE ALE
E BIANCONERA LA NOSTRA BANDIERA [Our flag is black and white]
ALE LA JUVE LA JUVE LA JUVE ALE
SOLO LA JUVE E GRANDE LA JUVE ALE
JUVE ... JUVE ... JUVE ... JUVE ...

FORZA LA JUVE LA JUVE LA JUVE ALE
E BIANCONERA LA BELLA SIGNORA
ALE LA JUVE LA JUVE LA JUVE ALE
SOLO LA JUVE E MAGICA LA JUVE ALE

FORZA LA JUVE LA JUVE LA JUVE ALE
E BIANCONERA LA NOSTRA BANDIERA
ALE LA JUVE LA JUVE LA JUVE ALE
SOLO LA JUVE E GRANDE LA JUVE ALE

JUVE ... JUVE ...

 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!