Élete [szerkesztés]
Raúl édesapja, Pedro González Blanco, aki elektromos műszerészként kereste kenyerét a madridi Torrejón légi támaszponton, rendes spanyolhoz illően két sportágért rajongott igazán: a bikaviadalért és a labdarúgásért. Előbbit a Las Ventas-arénában, utóbbit pedig a Vicente Calderón-stadionban figyelte előszeretettel, és ebből is kiderül, hogy megveszekedett Atlético Madrid-szurkoló volt, ami persze nem véletlen, hiszen a család Madrid déli részében, az Orcasitas városnegyedben lakott. Az ifjú Raúl is ott ismerkedett meg a futball alapjaival, a Cristóbal de los Angeles nevű kölyökcsapatban, de tehetségét nem lehetett nem észrevenni, és hamarosan az Atlético Madrid megfigyelői jelentették a klub utánpótlását vezetőknek, hogy egy csiszolatlan gyémántot találtak.

 Pályafutása [szerkesztés]
Raúl tehát megvalósította édesapja álmát, és az Atlético serdülő együttesének igazolt játékosa lett. Nem lehet azt mondani, hogy rossz társaságba került, hiszen a piros-kékek utánpótlása akkoriban meglehetősen reményteljes volt. A 14 éven aluliak együttese Francisco de Paula edzősége alatt például 1991-ben azt az elképesztő bravúrt hajtotta végre, hogy fél év alatt a korosztályos bajnokságban 175 gólt rúgott, és mindössze egyet kapott! Ez az esemény a futballőrült Spanyolországban hihetetlenül nagy szenzációnak számított, olyannyira, hogy az egyébként politikai napilapnak számító El País is a címoldalon közölte a hírt. A szezon végén a gárda természetesen bajnoki címet szerzett, összesen 308 gólt termelve, amelyből Raúl 65-öt vállalt magára.

Az Atlético edzőfaló elnöke, Jesús Gil y Gil azonban nem volt elég büszke fiaira (pedig nemrégiben előkerült egy televíziós felvétel, amelyen a 14 esztendős Raúlt zseninek nevezi), mert egy évvel később úgy döntött, hogy megszünteti a klub utánpótlását.

Az utánpótlás-nevelés megszüntetésével pedig a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntötte az ablakon: Raúl ugyanis a nagy rivális Real futballistája lett. Persze maradhatott volna az Atléticónál is, mert bár a korosztályos csapat megszűnt, a klub természetesen szerette volna megtartani őt. Fel is ajánlották Raúlnak, hogy havi nyolcezer pezetás ösztöndíjat fizetnek neki, és a utazási költségeit is állják.

Ezt a pénzt azonban nem fizették ki időben, mire Raúl édesapja úgy döntött, hogy ha fia nem ér meg ennyit az Atléticónak, akkor ne is játsszon ott. Amiatt nem kellett aggódnia, hogy csemetéje csapat nélkül marad, hiszen a Real Madrid már régóta próbálkozott az ifjú szupertehetség megszerzésével. Ez végül Fermín Gutiérrez, az egykori Real-játékos segítségével sikerült is. Ő akkoriban a királyi gárda utánpótlásánál dolgozott, és meggyőzte Raúlt, hogy szerződjön át a másik madridi együttesbe, amely nem csak megígérte, hanem ki is fizette a pénzbeli juttatást.

Raúl így tehát minden reggel buszra szállt, hogy elzötyögjön a Real utánpótlás-központjába, ahol hamar kiemeltként kezelték. Nem véletlenül: játéka láttán minden hozzáértő elismerően bólintott, és góljai magukért beszéltek. A Real-serdülővel 1993-ban ugyanúgy bajnokságot nyert, mint egy évvel korábban az Atléticóval, az 1993-94-es idényben már egy korosztállyal feljebb rúgott negyven gólt, és mindössze 16 évesen két mérkőzést játszhatott a 19 évesek között. A dicsőség kicsit a fejébe is szállt, egy alkalommal például láthatólag duzzogva fogadta, amikor kiderült, hogy taktikai okokból az FC Barcelona elleni derbin csak a kispadon kap helyet.

Gil y Gil meg is próbálta visszacsábítani, ami egyben figyelmeztető jel volt a királyi gárda vezetői számára. A rá következő szezont már a Real harmadik csapatában kezdte, ahol hét meccsen 13 alkalommal volt eredményes a spanyol harmadik vonalban, a Segunda B-ben. Ez felhívta rá a nagycsapat vezetőjének, Jorge Valdanónak a figyelmét, aki október elején a Karlsruher SC elleni barátságos mérkőzésen kipróbálta a fiatal tehetséget.

Mindenki nagy jövőt jósolt tehát Raúlnak, azt azonban senki sem gondolta volna, hogy ez a jövő egy héten belül bekövetkezik. A Real Zaragoza elleni idegenbeli bajnoki előtt Valdano ugyanis gondolt egyet, felhívta Raúlt a harmadik csapatból, és a kezdő tizenegybe rakta. Az ifjonc a Real-legenda, Emilio Butragueno hetes mezét kapta meg, és beírta magát a spanyol futball történelemkönyvébe: ilyen fiatalon ugyanis soha senki nem lépett még pályára bajnokin a királyi gárdában. A debütálás nem a legjobban sikerült, a Zaragoza ugyanis 3-2-re nyert, de egy héttel később a Santiago Bernabéu-stadionban már mindenki Raúl nevét skandálta. A városi derbin ugyanis nevelőegyesülete, az Atlético ellen alaposan kivette a részét a győzelemből: rúgott egy gólt, adott egy gólpasszt és kiharcolt egy tizenegyest. Új sztár született!

Ami egyébként egyáltalán nem tetszett Valdanónak, aki egész egyszerűen megtiltotta, hogy Raúl szerepeljen a sajtóban. Ennek ellenére a Raúl-mániát nem lehetett megállítani, hiszen a fiatal futballista rutinos csatárokat megszégyenítően futballozott, a szezon folyamán összesen 28 mérkőzésen szerepelt, ami, figyelembe véve, hogy a kilencedik fordulóban lépett pályára először, egyben azt jelenti, hogy azt követően csak egy találkozón nem vetették be! Összesen kilencszer volt eredményes, és a bajnokság befejeztével bajnoknak mondhatta magát.

Nem csoda, hogy az 1995-ös junior-világbajnokságon alapember volt a spanyol csapatban, és a katari viadalon ezüstérmet szerzett a hispánokkal, akiknél többek között olyan futballisták szerepeltek rajta kívül, mint Iván de la Pena, Guti vagy Dani. Teljesítmények elismerése pénzben is megmutatkozott: míg első profiszerződésében még "csak" havi hatvanezer peseta volt a fizetése, 1995 októberében máris új kontaktust kötött, amelyben már évi 45 milliót garantáltak neki. És már nem kellett busszal járnia az edzésekre: Fermín Gutiérrez, aki időközben az ügynöke is lett, minden reggel felvette őt, és autóval vitte az edzőközpontba. Raúl ekkor ugyanis még nem kaphatott jogosítványt fiatal életkora miatt.

Az új szezonban pedig egyszerűen képtelen volt rosszul játszani. Noha a bajnokságot kissé nyögvenyelősen kezdte, a Bajnokok Ligájában a Ferencvárosnak lőtt mesterhármas új lendületet adott neki, és ismét nagyüzemben kezdte termelni a gólokat. A szezont végül 19 találattal zárta, amivel ötödik lett a góllövőlistán. Fontosságát mi sem jelzi jobban, hogy szerződése 1996 februárjában ismét módosult, természetesen számára kedvező módon: ekkor már évi 150 millió peseta szerepelt a kontraktusban, amelyen már érezhető volt a Bosman-szabály hatása is. A szerződés ugyanis 2005-ig szólt, és szerepelt benne egy záradék, amely szerint Raúl csak akkor adható el, ha legalább 1,6 milliárd pesetát ajánlanak érte.

Időközben az utánpótlás-válogatottal kijutott az olimpiára, és az U21-es Európa-bajnokságon is a döntőig verekedte magát a hispán gárda, köszönhetően nem kis részben Raúlnak. A fináléban Franciaország volt az ellenfél, és a döntő felemás érzésekkel zárult Raúl számára: ő szerezte ugyan csapata egyenlítő találatát, de a tizenegyespárbajban rontott, és ez azt jelentette, hogy a trófea az olaszoké lett. Ráadásul 1996 nyarán még egy csalódás érte: noha mindenki a nagyválogatottban szerette volna látni, Javier Clemente nem vitte ki az angliai Európa-bajnokságra, hanem úgy döntött, hogy Raúl inkább az olimpián szerepeljen. Az ötkarikás játékok azonban szintén nem sok sikerélményt hoztak a számára: a csoportból ugyan simán továbbjutottak (Raúl Franciaország ellen kétszer volt eredményes), ám a nyolcaddöntőben Argentína ellen súlyos vereséget szenvedtek, és ezzel kiestek.

Mindez azonban különösebben nem zavarta a még mindig csak 19 esztendős futballistát, aki továbbra is bombaformában játszott. Clemente most már nem tehette meg, hogy kihagyja a válogatottból, és 1996 októberében a csehek ellen végre pályára küldte Raúlt.

A bajnokságban is kiválóan futballozott, annak ellenére, hogy tulajdonképpen új szerepkört kellett megismernie: Predrag Mijatovics és Davor Suker mögött irányító középpályást játszott, teljes sikerrel, hiszen a szezont 21 bajnoki találattal zárta, és ismét aranyérmet akasztottak a nyakába. Az 1997-es esztendő az immár szokásos szerződésmódosítással kezdődött a számára, ám ekkor már nem Fermín Gutiérrez volt a menedzsere.

Vele azért szakított, mert Raúl külön kérése ellenére nyilvánosságra hozta, hogy a Paris St. Germain és az AS Roma is ajánlatot tett a focistának. Raúl új képviselői Alberto Toldrá és Ginés Carvajal lettek, akik jól végezték a munkájukat: az 1997 áprilisában aláírt szerződés már csak 2002-ig szólt 2006 helyett, az éves fizetés viszont már 300 millió pezeta volt. A kontraktusban szereplő záradék összege is megváltozott: egy estleges érdeklődőnek e szerint már legalább hatmilliárd pezetát (34,3 millió dollárt) kellett volna kifizetnie ahhoz, hogy egyáltalán leüljenek vele tárgyalni Raúlt illetően.

Az új, meglehetősen értékes kontraktus azonban nem a legjobb hatással volt Raúlra, akiről egyre többet cikkeztek a különböző bulvárlapok, nem éppen a leghízelgőbb hangnemben. Hol az egyik spanyol színésznővel, hol az aktuális szépségkirálynővel hozták össze, és mivel emellett a Realnak sem nagyon ment a bajnokságban, a kritikus hangok felerősödtek. Ez is bizonyítja, hogy minden relatív: Raúl tíz góllal zárta a pontvadászatot, a Bajnokok Ligájában pedig végső győzelemre vezette csapatát, ám ennek ellenére a közvélemény nem volt teljesen elégedett vele. Más játékost hasonló teljesítmény mellett isteníteni szoktak...

Pedig a legrosszabb még hátra volt: az 1998-as világbajnokságon a spanyolokat mindenki az élmezőnybe várta, nem is alaptalanul. A játékoskeret bivalyerős volt, ám az első két mérkőzésen ez nem nagyon nyilvánult meg a pályán. Nigéria ellen Raúl meglőtte a maga gólját, de a csapat balszerencsésen kikapott, a Paraguay ellen pedig már senkinek sem ment. A bolgárokat hiába végezték ki a spanyolok (Raúl itt csak csere volt), ez kevés volt az üdvösséghez. Ráadásul a vb-t követő első Eb-selejtezőn Cipruson is vereséget szenvedett a hispán együttes (pedig Raúl ekkor is beköszönt), és a Real Madrid is válságban volt. A játékosok egymással veszekedtek a pályán, a pletykalapok öltözőbeli verekedésekről írtak. A lehető legjobbkor jött tehát a Vasco da Gama elleni Világkupa-döntő, amit Raúl zsenialitása döntött el. A fiatal csatár olyan gólt lőtt, ami csak az igazán nagyok tudnak, nem véletlenül választották őt meg a mérkőzés legjobbjának.

Ez a találat adta meg a végső lökést Raúl számára, aki innentől kezdve megint képtelen volt hibázni. A bajnokságban 25 góllal zárt, amivel végre megszerezte pályafutása első gólkirályi címét, a válogatottban pedig egészen elképesztő teljesítményt nyújtott: öt nap alatt hétszer volt eredményes. Előbb Ausztriának rúgott négyet, majd négy nappal később San Marinót "ajándékozta meg" egy mesterhármassal. A gólok a következő bajnokságra sem fogytak el, ekkor 17 találatig jutott, és az április 15-én, a Real Zaragoza ellen értékesített tizenegyes a századik bajnoki gólja volt pályafutása során. 22 éves volt ekkor.

Kiemelkedő formáját sokan annak is betudták, hogy magánélete is rendeződött, eljegyezte, majd feleségül vette Mamen Sanzot, a Spanyolországban közismert színésznőt, aki tavaly kisfiút is szült neki. A külföldi csapatok ismét legyeskedni kezdtek körülötte, a legkomolyabb a Lazio érdeklődése volt, Sergio Cragnotti ugyanis az évi 900 millió pesetát sem sajnált volna érte. A futball mai világában a 34,3 millió dolláros záradék már nem s tűnik olyan soknak, a Real drukkerei aggódni is kezdtek, hogy Raúl esetleg elfogadja a rómaiak ajánlatát. Érezhette a veszélyt a Real vezetősége is, ugyanis tavaly júniusban, még az Európa-bajnokság előtt elképesztő új szerződést kötött Raúllal. A kontraktus 2005-ig érvényes, évi egymilliárd pesetás fizetést biztosít a játékos számára (5,75 millió dollár), az aláírási záradék pedig szinte felfoghatatlan: 30 milliárd peseta, vagyis 171 millió dollár!

Ilyen előzmények után Raúltól mindenki azt várta, hogy kiugró teljesítményt nyújt az Európa-bajnokságon, azonban a nagy világversenyek egyelőre továbbra is elátkozottak a számára. A szlovének ellen ugyan parádés gólt szerzett, de nem ment neki a játék. Mégis megvolt előtte a lehetőség, hogy nemzeti hőssé váljon: a franciák elleni negyeddöntőben az utolsó percben elvállalta a tizenegyes elvégzését, ám kapu fölé lőtt. A spanyolok kiestek, és a kudarcot Raúl sokáig nem is tudta feldolgozni. A bajnokság első hat fordulójában "mindössze" egy gólt szerzett, és ez tőle szokatlanul kevés. Szép fokozatosan azonban visszanyerte régi formáját, s már nem is okozott meglepetést, hogy a szezon végén ő vehette át a gólkirálynak járó trófeát. Mivel a BL -ben is megvédte gólkirályi címét, az év végén az Aranylabda legnagyobb esélyesévé lépett elő, azonban meglepetésre azt elvitték az orra elől.

A következő szezon felemásra sikerül, klubszinten megint sikerek: újabb BL-győzelem (házi gólkirály 6 találattal), Európai Szuperkupa győztese és zsinórban harmadszor választják a BL legjobb csatárának. Válogatott szinten ugyan beéri az örök-góllistán Hierro-t (29 gól), de a VB újra kudarc: a titkos favorit Spanyol válogatott szenzációs menetelését a hazaiak -nak fújó bíró állítja meg a negyeddöntőben (a mérkőzésen a csapat vezére Raúl, sérülés miatt nem segíthetett csapatán). A VB-t feledtetik az újabb klubsikerek: a Real Madrid -dal elsőízben elnyeri az Európai Szuperkupát és másodszor a Világkupát, ezzel teljes a nagy nemzetközi mesterhármas (BL,SZK,VK). Az aranylabda megint elmaradt, pedig már "ráfért volna".

2003 fontos év Raúl karrierjében: hiszen Hierro távozása után már nemcsak a Spanyol válogatott, de a Real Madrid csapatkapitánya is lesz (26 évesen!). Kora tavasszal a BL-ben szenzációsan játszik ám vakbélmütéten esik át, ez fő szerepet játszik abban hogy a Real Madrid elbukik a BL elődöntőjében a Juventus ellen. Ellenben a bajnokságot megnyerik, ez Raúl 4. bajnoki címe, majd nyár végén a Spanyol Szuper-kupát is elhódítja csapatával, immár csapatkapitányként először emelheti magasba a serleget. Az év során megerősíti vezető helyét mind a válogatott, mind a BL örök-góllövőlistáján. A spanyol válogatott EB-pótselejtezőre kényszerül és Raúl szinte egymaga viszi ki a hazáját a 2004-es EB-re, talán ez volt az első olyan év amikor a válogatottban többet villogott mint klubjában, melynek tövábbra is ő a szimbóluma.

A 2004-es évet Raúl nagy elánnal kezdi, főként a spanyol király-kupában villog, ám sötét felhők gyülekeznek: Raúl súlyos magánéleti gondokkal küzd és ez kihat a játékára is, élete legrosszabb formáját hozza tavasszal. Alig-alig talál a kapuba, mindez természetesen nagyon kihat az egész Real Madrid teljesítményére hisz – Zidane mellett – elsősorban ráépül a csapat játéka. A Real hosszú idő után ismét trófea nélkül zárja az évet, 1999 után először nem nyernek semmit. A spanyol kupadöntőt drámai körülmények között bukják el, a BL-ben szintén így búcsúznak a 8 között, a végkimerült sztárok nem bírják a bajnoki hajrát sem. Raúlnak egy esélye maradt: a 2004-es labdarúgó Európa Bajnokság, a szomszédos Portugáliában. De csakúgy mint csapattársai, a kimerült Raúl nem tudott jó teljesítményt nyújtani a tornán, ezt a csapat egyértelmüen megsínylette és a spanyolok már a csoportkör után búcsúztak, ezúttal megérdemelten.

Ám van az évnek egy világosabb oldala: számos rekordot döntött meg – a 2004-es esztendő zárásakor ő a Bajnokok Ligája (BEK-et is beleszámítva) örökös meccs és gólrekordere egyben, továbbá a spanyol válogatott gólrekordere, illetve a Real Madrid klubrekordjai közül a nemzetközi meccsek és gólok számában tört az élre. Ezekkel méltóvá vált arra, hogy a klub hívei már a legendás Alfredo Di Stefano -hoz hasonlítsák, már csak ő és Puskás Ferenc említhető Raúllal együtt ha a klub történetének legnagyobb játékos alakját akarjuk megnevezni.

A 2005-ös esztendő nagytakarítással kezdődik a Real-nál: új alelnök, sportigazgató valamint edző kerül a csapathoz ami nyilvánvalóvá teszi hogy a Real nem zárhatja újból üres kézzel a szezont. Ám csak két hetet kell várni az első hatalmas pofonra, a csapat kiesik a 16 között a spanyol kupából egy másodosztályú klub ellen, így az elátkozott Copa del Rey megnyerése továbbra is hiányzik Raúl karrierjéből. De ez még csak a kezdet, a csapat elvérzik a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében így nem jut a 8 közé amire éppen 8 éve nem volt példa, az újabb és talán minden eddiginél csúfosabb szezont már csak a bajnoki cím elnyerése menthetné meg. De hiába nyeri sorozatban a mérkőzéseket a csapat, az ősi rivális sem hibázik így ismét üres kézzel zárja a szezont a Real Madrid. 2 év trófea nélkül, ilyenre emberemlékezet óta nem volt példa. Pontosabban 13 éve, szerencsés szám... Nyáron inkább gyengül a keret mintsem erősödik, ráadásul ősszel sem a csapatnak sem Raúlnak nem megy a játék. A spanyol válogatott újra pótselejttezőre kényszerül, azonban a szlovák csapat nem jelent akadályt így a Seleccion kijut a németországi VB-re. 2005. november 19-e gyászos nap Raúl karrierjében, a csapat nagyon rég nem látott, megalázó verést kap az ősi rivális Barcelónától, ráadásul hazai pályán, ezen kívül Raúl egy szerencsétlen mozdulat következtében palyafutása legsúlyosabb sérülését szenvedi el, visszatérésének várható ideje bizonytalan.

A 2006-os év elejét Raúl kihagyja pályafutása eddig legsúlyosabb sérülése miatt, de még így is a vártnál jóval korábban tér vissza, így már részese az újabb BL-kudarcnak az Arsenal ellen, a Real egymás után másodjára búcsúzik a nyolcaddöntők után, majd a csapattal végigszenvedi a liga hátralévő fordulóit, és végül sikerül a 2. helyre felkapaszkodni és szokás szerint a kupában sem terem babér a Real számára. 3 év trófea nélkül, ilyet a Real Madrid több mint 50 éve nem produkált, nem csoda hogy a nyáron elnökválasztást írtak ki. Raúl talán utolsó VB-je következik, az utolsó nagy esély a VB-címre, és talán arra is hogy feltámadjon. A válogatott jól játszik a csoportmeccseken, de az egyenes szakaszban már az első meccsen elvérzik, Raúl a VBn javuló játékot mutat és a csapattal együtt sikerre éhesen várja az új szezont

 Klubjai [szerkesztés]
Atletico Madrid (1990-1992)
Real Madrid (1992-)

 Adatok [szerkesztés]
Született: 1977. június 27., Madrid
Állampolgársága: spanyol
Magassága/testsúlya: 180 cm/66 kg
Posztja: csatár
Válogatott mérkőzései/góljai száma: 72/38
Klubjai: Atlético Madrid (1990–1992), Real Madrid (1992–)
Legnagyobb sikerei: 3x Bajnokok Ligája-győztes (1998, 2000, 2002), 2x Világkupa-győztes (1998, 2002), Európai Szuperkupa-győztes (2002), 5x spanyol bajnok (1995, 1997, 2001, 2003, 2007), 3x Spanyol Szuperkupa-győztes (1997, 2001, 2003), 2x spanyol gólkirály (1999, 2001)